Budapest, Emlékezzünk, Hírek

Megemlékezés Kertész Imréről

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Kertész Imre Kossuth- és Nobel-díjas író halálának ötödik évfordulója alkalmából megemlékezést tartott szerdán a Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Kertész Imre Intézet, amely az alkalomból a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft-vel (MANK) közös művészeti pályázatot is hirdetett.

    A Nemzeti Örökség Intézete alapfeladata a nemzet nagyjai emlékének ápolása – hangsúlyozta Móczár Gábor, a NÖRI megbízott főigazgatója a megemlékezésen, aki az intézet honlapja szerint márciustól vette át a tisztséget.
    Móczár Gábor emlékeztetett: Kertész Imre és felesége, Kertész Magda közös, 2019 novemberben felállított síremlékén “A szeretet megvált” idézet olvasható.

“Az idézet Kertész Imrétől származik, akit már gyermekként meghurcoltak, és aki elhagyni kényszerült a hazáját. Akinek az igazi elismertséget későn hozta meg a sors. Tanuljuk meg Kertész Imrétől: az életben egy valami, a szeretet hozhat megváltást mindannyiunknak”

– emelte ki.
    A főigazgató hozzátette: a Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhelyen a 20. század valamennyi történelmi eseményére lehet emlékezni.

“Nem kivétel ez alól a múlt század legsötétebb időszaka sem” – hangsúlyozta, emlékeztetve arra, hogy nemcsak Kertész Imre sírja, de Radnóti Miklós és Szerb Antal nyughelye is itt található.


    A Kertész Imre Intézet fő célja az író máshol el nem helyezett hagyatékának gondozása és írói emlékének, szellemi örökségének ápolása, valamint műveinek publikálása – hangsúlyozta beszédében Szabó Tamás, a Kertész Imre Intézet programigazgatója.

Szponzorált tartalom

Műdekor 2004 Kft. Temetkezés Budapest

  • Olcsó hamvasztás
    by mudekor on 2020.10.15. at 15:43

    Hamvasztás és urnakiadás 95.000, -Ft! Hamvasztási csomagunk tartalmazza a hamvasztást a hamvasztással kapcsolatos ügyintézést (kórházi, anyakönyvi papírok stb), díszurnát, […]


    Kiemelte, hogy az intézet honlapján elérhető bibliográfia teljességre törekvően regisztrálja Kertész Imre 1975 és 2018 között nyomtatásban megjelent műveit. Nemrég jelentették meg a Világvég-történetek című kötetet, de Kertész Imre tanulóéveit bemutató vándorkiállítást és konferenciát is szerveztek Hogyan lesz pénzem az írásból? címmel.
    

Szabó Tamás elmondta, hogy a Benczúr utcai székházuk tavalyi átadásával az intézet életében új lehetőségek és célok jelentek meg, például kulturális, művészeti és oktatási programokkal bővülhet a tevékenységük. Az intézet így nem csak tudományos műhely, hanem kultúrtér és művészeti találkozóhely is lehet a járvány elmúltával – tette hozzá.
    

Beszélt arról is, hogy Kertész Imre halálának ötödik évfordulója alkalmából a MANK-kal közösen művészeti pályázatot hirdetnek Kertész másként címmel. A pályázatra képzőművészektől, iparművészektől, grafikusoktól és fotóművészektől olyan új alkotásokat várnak, amelyek egy Kertész Imre-idézet felhasználásával születnek meg, szorosan kötődve az író munkásságához. A pályázat beadási határideje: május 31.


    A beérkezett műveket szakmai zsűri bírálja el. Az első három helyezett a Kertész Imre Intézet pénzjutalmában részesül. A beküldött alkotásokból katalógus készül, a legjobb pályaműveket pedig kiállításon mutatják be – olvasható a MANK közleményében.


    Az ünnepségen Hafner Zoltán irodalomtörténész, a Kertész Imre Intézet kutatási igazgatója az írót idézve hangsúlyozta: “a művészet feladata, hogy helyreállítsa a képzelőerőt és hogy emlékeztesse az embert eredetére, valódi helyzetére és az emberi sorsra. A művész választásai csakis radikálisak lehetnek”.

Érdekel minket az ön véleménye is

Egy hozzászólás

  1. Pingback: Hírek Budapest - APEV. A mindenkitől független hírportál

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .