Megrendülten értesültünk róla, hogy szerzőnk, GYÖKÖSSY ZSOLT, a közismert Szeszélyes évszakok c. szórakoztató tv-műsor rendezője, a közelmúlban megjelent Sztárok–Sztorik című kötetünk alkotója 2025. augusztus 21-én, életének 96. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.
Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében.
Emlékét kegyelettel megőrízzük.
IdőJel Kiadó
- Elhunyt Szilágyi Tibor – Egy korszak meghatározó színészeA magyar színház- és filmművészet egyik meghatározó alakja, Szilágyi Tibor 2026. július 2-án, 83 éves korában hunyt el. Halálhírét felesége közölte az MTI-vel. A Kossuth-díjas művész családja körében, békében távozott. A kezdetek Szilágyi Tibor 1942. augusztus 28-án született. Már fiatalon a színészi pálya mellett döntött, és 1965-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Már
- Elhunyt Sörös Sándor színművészHosszan tartó betegség után, 74 éves korában elhunyt Sörös Sándor Őze Lajos-díjas, Fényhang-életműdíjas színművész. Halálhírét a Vígszínház közölte, amelynek 1974 és 1990 között volt tagja. Sörös Sándor 1951. október 27-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1974-ben végzett, Várkonyi Zoltán tanítványaként. Diplomája megszerzése után a Vígszínházhoz szerződött, ahol tizenhat éven át játszott, és közel
- Elhunyt Scherer Péter64 éves korában elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész. Halálhírét a Nézőművészeti Kft. közölte; a hírek szerint a művész május 19-én délelőtt váratlanul hunyt el. Scherer Péter 1961. november 16-án született Ajkán. Pályája különleges utat járt be: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanult, majd a színház és a film világa felé fordult. 1985-től az
- Búcsú a Lila-fehér Legendától: Fazekas László (1947–2026)Megrendüléssel értesült a sportvilág a magyar labdarúgás egyik utolsó állócsillagának távozásáról. Fazekas László, az Újpesti Dózsa és a magyar válogatott legendás támadója, az európai ezüstcipős gólvágó életének 78. évében hunyt el. Az alábbiakban egy méltó nekrológgal emlékezünk meg a „Kapa” becenéven ismert klasszisról. Újabb pótolhatatlan űr keletkezett a magyar futball egén. Elment egy ember, aki
- Elhallgatott a tekerőlant: Meghalt Sebő Ferenc (1947–2026)„A néphagyomány nem ápolni való beteg, nem is őrizni való múzeumi tárgy, hanem útravaló, amivel élni kell” – vallotta Sebő Ferenc, aki nemcsak kutatta, de újra is élesztette a magyar népzenét. Halálával a 20. századi magyar kultúra egyik legmeghatározóbb alakja távozott közülünk. Az építész, aki zenéből emelt várat Sebő Ferenc eredetileg építészmérnökként végzett, és ez



















