Gyász – Elhunyt Torgyán József

Vasárnap otthonában, váratlanul elhunyt Torgyán József – tudta meg a Blikk. A Független Kisgazdapárt egykori elnöke, korábbi földművelési és vidékfejlesztési miniszter 84 esztendős volt. Torgyán József vasárnap reggel, az otthonában lett rosszul. Az életét már nem lehetett megmenteni. A mindig energikus, nagy munkabírású politikus elhunyt.

A halálhír tényét a politikus özvegye, Torgyánné Cseh Mária a Blikknek megerősítette.

Torgyán József Torgyán József 1932. november 16-án született a Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyei Mátészalkán. Középiskolába a budapesti Könyves Kálmán Gimnáziumba, valamint a Wágner Manó Gimnázium és Zenei Gimnáziumba járt, 1946-1950 között, ezzel párhuzamosan elvégezte a Zeneművészeti Főiskola hegedű főtanszakát.

Egyetemi tanulmányait a budapesti jogi karon 1955-ben fejezte be kitüntetéses diplomával. Ezt követően ügyvédjelölt lett, 1957. március és július között a Fővárosi Bíróságon volt fogalmazó, majd 1958-ban bejegyezték ügyvédnek. 1990 júliusáig praktizált. Az 1956-os forradalom idején belépett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba (FKGP), annak 1988-as újjászerveződésekor ismét bekapcsolódott a pártmunkába.

torgyan

 

 

1989-1990-ben a párt főügyészeként, 1990 júniusától 1991 júniusáig mint a kisgazdapárt budapesti szervezetének elnöke tevékenykedett. 1991 áprilisától 1991. június 29-ig a párt társelnöke volt, majd 2002. november 10-ig az FKGP elnöki tisztét töltötte be. Az Országgyűlésnek 1990-től 2002-ig volt tagja. 1990-től csaknem egy évig, majd 1994 és 1998 között az FKGP frakcióvezetője volt, 1990 és 1998 között több parlamenti bizottság munkájában vett részt. 1998. július 8-tól – a választások nyomán létrejött, Orbán Viktor vezette Fidesz-FKGP-MDF koalíciós kormányban – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri posztot töltötte be, e tisztségéről 2001. február 8-án lemondott.

Az FKGP 1992 februárjában kilépett a kormánykoalícióból. 1998. szeptember 8-tól 2001-ig a Ferencvárosi Torna Club elnöke is volt. 2007-ben megújuló Magyarország néven pártot alapított, amely egy évig működött. 2000 áprilisában az FKGP országos nagygyűlése köztársasági elnöknek jelölte, de ő ezt nem vállalta el.

Felesége, Torgyánné Cseh Mária Pécsett operettprimadonna, 1994 és 2002 között országgyűlési képviselő volt.

4650Gyász – Elhunyt Torgyán József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .