Úzvölgyi katonatemető – Dormánfalva megfellebbezi a román legfelsőbb bíróságon az ítéletet

Dormánfalva polgármesteri hivatala megfellebbezi a román legfelsőbb bíróságon az úzvölgyi katonatemető ügyében hozott jogerős ítéletet – jelentette be kedden Sepsiszentgyörgyön Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja román szervezet vezetője.

    Az úzvölgyi temetőben román parcellát kialakító, majd több megemlékezést is szervező román nacionalista szervezet elnöke a Szent György Ortodox Testvériség elnökével, Dan Ciprian Grajdeanuval közösen tartott sajtótájékoztatót kedden Sepsiszentgyörgyön – számolt be az Agerpres román hírügynökség.
    Bejelentették: Dormánfalva (Darmanesti) város polgármesteri hivatala a román legfelsőbb bíróságon fellebbezi meg a bákói táblabíróság jogerős ítéletét, mely érvénytelenítette a temető román parcellájának építési engedélyét, és a lebontását rendelte el.


    „Tehát elméletileg – és reméljük, gyakorlatilag is – a pernek nincs vége, mégha ezt az ítéletet hozták is, van még egy kivételes fellebbezési mód”

– idézte az Agerpres Tirnoveanut, aki szerint a Bákó megyei város vezetése a jogerős ítélet indoklására vár, hogy megtehesse a jogi lépést.
    A román nacionalista vezetők leszögezték: megakadályozzák a betonkeresztek lebontását, és azon dolgoznak, hogy az úzvölgyi katonatemetőt „eredeti állapotba” állítsák helyre.
    Ezen nem a 2019 előtti állapotot értik, hanem a sírkert 1926-27-es kinézetét, amikor a Mária román királyné védnöksége alatt működő Hősök Kultusza Társaság ide temette az első világháborús úzvölgyi harcokban elhunyt, különböző nemzetiségű  katonák földi maradványait. Tirnoveanu szerint a román védelmi minisztérium 1985-ben egy obeliszket is állított a román katonák emlékére, de szerinte 1994-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és néhány csíkszentmártoni lakos „eltörölte” a más nemzetiségű katonák emlékjeleit, és „magyarosította” a temetőt.


    A nacionalista vezető azt állította, hogy a Hargita megyei község engedély nélkül állította fel a magyar katonák emlékjeleit, így 2019-ben Dormánfalva „nem tett mást, mint visszaállította a korábbi állapotot”. Ehhez csak a hősök kultuszát ápoló hivatal engedélye hiányzott, melyet az RMDSZ blokkolt politikai úton – mondta Tirnoveanu, aki a jövőben a védelmi minisztériumhoz fordul az engedélyért.
    Hangsúlyozta: ha sor kerülne a betonkeresztek lebontására, ők is jelen lesznek valamennyi romániai nacionalista szervezettel, és megakadályozzák. Továbbá a Vatikánhoz, nagykövetségekhez és nemzetközi szervezetekhez fordulnak, hogy „megmutassák a romániai magyar szélsőségesség arcát” – tette hozzá.
    A Székelyhon beszámolója szerint a nacionalista vezetők román népviseletben érkeztek a sajtótájékoztatóra, mely a Miatyánkkal és a román himnusz eléneklésével kezdődött.
    A romániai bíróságok februárban két jogerős ítéletet is hoztak az úzvölgyi katonatemető ügyében. A bákói táblabíróság jogerősen kimondta, hogy el kell távolítani a sírkertben felállított betonkereszteket és emlékművet, a Bákó megyei törvényszék pedig jogerősen törölte Dormánfalva sírkert fölötti tulajdonjogát.
    Dormánfalva önkormányzata 2019 márciusában nyilvánította saját közvagyonává a katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében. Korábban a temetőt a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.

MTI

24090Úzvölgyi katonatemető – Dormánfalva megfellebbezi a román legfelsőbb bíróságon az ítéletet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .