Elhunyt a nagy magyar gerelyhajító generáció egyik meghatározó versenyzője, Paragi Ferenc. Az életének 63. évében eltávozott ötszörös országos bajnokot otthonában érte a halál: szívinfarktust kapott.
Paragi Ferenc olimpiai- és EB döntős, sokszoros válogatott atléta volt, aki 1980 és 1983 között 96,72 méterrel tartotta a versenyszám világcsúcsát. Kimagasló eredményét 1980. április 23-án, Tatán érte el az akkor érvényben levő gerellyel. Eezt a teljesítményt megközelítette, amikor egy hónap múlva Wales-ben, válogatott viadalon 96,20 méterig szállt kezéből a sportszer..
A szaklapok által a legtechnikásabb sportolók között említett Paragi Ferenc 1967 -1988 között a Csepel SC atlétája volt, sikereit Tamás László tanítványaként ért el. Az ott magas szinten eltöltött évek elismeréseként megkapta a Csepel Örökség díjat; 1979-ben az Év atlétája volt Magyarországon.
Aktív versenyzői pályafutása befejezése után is a sportág mellett maradt, eredményes edzői tevékenységet folytatott; három éven át irányította a Heraklész program gerelyhajító szakágát; nevével fémjelezve alapítvány működik a fiatal versenyzők támogatásáért.
Paragi Ferenc személyében olyan kiváló sportembertől búcsúzik a magyar atlétika, aki kiemelkedő teljesítményeivel beírta nevét a gerelyhajítás hazai és nemzetközi történelmébe, és aki személyiségével, nagy tapasztalatával, tudásának átadásával jelentősen hozzájárult az őt követő nemzedékek eredményeihez.
Emlékét az atléták közössége és a sportbarátok nagy tömege tisztelettel megőrzi.
(masz.hu / Mérei László)