Elhunyt Józsa Imre

A színész hosszú ideig a József Attila Színház társulatának tagja volt, de már régóta nem állt színpadra. 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 1997-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. Színpadi szerepei mellett gyakran feltűnt filmekben is, és szinkronszínészként is nagy népszerűségre tett szert.

Józsa Imre 1954. március 18-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, majd népszerű színpadi színész lett. Játszotta többek közt Liliomfit, Poloniust a Hamletben, Valkay tanár urat a Légy jó mindhaláligban, Gremiót A makrancos hölgyben és Dub hadnagyot a Svejkben. Olyan tévéfilmekben bukkant fel, mint A nagyenyedi két fűzfa, a Linda és a Szomszédok sorozat vagy az ismert showműsor, a Gálvölgyi Show.

 

jozsa_imre

Népszerű szinkronszínész volt, az ő hangján szólalt meg több filmben is Nicolas Cage (A szikla, Con Air, Varázslótanonc). Ő volt Hubert Gruber hadnagy a Halló, hallóban, C-3PO a Csillagok háborújában, Dr. Mark Greene a Vészhelyzetben és Garrison tanár úr a South Parkban. Hallhattuk A vágy villamosában Marlon Brando szinkronjaként, a Brian élete több szereplőjeként vagy a Táncoló talpak Ramonjaként.

Filmekben is gyakran felbukkant: szerepelt a Magyar vándorban (2004), a Tibor vagyok, de hódítani akarokban (2006), az Igazából apában (2009) és a Gondolj rámban (2016).

Józsát közleményben búcsúztatták színésztársai, Háda János, Vándor Éva és Újréti László is. Mint az 1967 óta a József Attila Színházban játszó Újréti írta: „Ma először meggyújtok egy mécsest Imre asztalánál, nagyon fájdalmas lesz az elkövetkezendő időszak számomra, hiszen nemcsak kollégák voltunk, hanem a magánéletben is jól megértettük egymást. Azt hiszem, én vagyok az, akivel ő a legtöbbet játszott, rengeteg darabban szerepeltünk együtt. Nem lesz egyszerű színpadra állni ma este, ugyanis a Stúdióban játszunk, ahol olyan emlékezetes darabokat játszottunk együtt, mint Csehov Manója, vagy Kundera Jakab és az ura című darabja. Ő volt Jakab, én voltam az Ura, kultikus előadás volt. Nem is találom a megfelelő szavakat, bár tudtuk, hogy beteg – noha ezt ő mindig a magánügyének tekintette – bizakodtunk az utolsó pillanatig. Nagyon megrázó volt, amikor a nyáron az életműdíjat kapta, említette nekem: hogy úgy érzi, nincs tovább…”

Forrás: mno.hu