Átadták a Fiumei úti sírkert felújított északi árkádsorát

Ezer tonna kézzel művelt mészkővel újították fel ezt a nemzeti örökséget.

Átadták a Fiumei úti sírkert felújított északi árkádsorát, valamint a Salgótarjáni utcai zsidó temető rekonstruált falát Budapesten. A két projekt összesen bruttó 3 milliárd forintból valósult meg.

A most megújult északi árkádsor 89 méter hosszú, 18 méter széles és csaknem 20 méter magas. Az északi árkádok alatt 86 síremlék található, melyből 18 védett sírhely. Itt nyugszik többek között Gundel, Jungfer és a Lingel család is.

Az árkádsorok négy kupolacsarnokának márványmozaik falképeinek megőrzése azért is kiemelkedő jelentőségű, mert ezek a sírkert szecessziós ékkövei. A most felújított árkádsor első mozaikját Dudits Andor, híres magyar festőművész tervezte.

Hirdetés

Temetkezés Budapest
Temetkezés Budapest

 

A felújítási munkálatok közel 3 évig tartottak

Az árkádsorok építése óta eltelt több mint 100 esztendő alatt a legutóbbi átfogó felújításra az 1970-es évek közepén került sor. Az északi árkádsor felújítási munkái 2017-ben kezdődtek meg.

A műemléki munkálatok magába foglalták:

  • a vörösrézlemezzel fedett tetőszerkezet rendbetételét,
  • a keménymészkő homlokzatok javítását,
  • a kupolák, kripták, teraszok és mellvédek restaurálását,
  • továbbá a gipszmennyezetek és a kriptaemelők felújítását,
  • valamint a muránói üvegmozaik felületek restaurálását is.

A több mint 2,5 évig tartó restaurálási és felújítási munkálatok több mint bruttó 1 milliárd forintból valósultak meg.

 

Ezer tonna kézzel munkált mészkövet építettek be

A Salgótarjáni utcai temetőben 2018 novemberében kezdődött meg a déli kerítésszakasz teljes rekonstrukciója. A nyomvonalszakasz rekonstrukciója csaknem 1000 tonna, 12500 darab egyedileg méretezett és kézi erővel megmunkált kemény mészkő felhasználásával valósult meg. A teljes munka másfél évet vett igénybe és mintegy bruttó 2 milliárd forintból jöhetett létre.

Az ünnepélyes átadón elhangzott, hogy az emlékezetpolitika egyik legkézzelfoghatóbb kifejeződése ez a sírkert, amely az egyetlen olyan temetője Magyarországnak, ami nemzeti emlékhely. A Fiumei úton megnyílt köztemető a 19. század végére nemzeti kegyhellyé, az emlékezés helyévé vált.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .