Ladomérszki temetkezés Tokaj

Több mint húsz év temetkezési szolgáltatásban szerzett szakmai tapasztalattal nyújtunk teljes körű temetkezési szolgáltatást Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye teljes területén, igény esetén szolgáltatásaink elérhetőek az ország egész területén.

Szolgáltatásaink bármikor igénybe vehetők, telefonos ügyeletünk a nap 24 órájában fogadja a hívásokat. Teljes körű ügyintézéssel – beleeértve szertartás megszervezése, okiratok beszerzése, búcsú beszéd összeállítása, gyászhirdetés feladása stb. – segítjük a gyászoló hozzátartozókat, hogy méltó módon tudják elbúcsúztatni szeretett elhunytjukat, s a legnehezebb időszakban ne kelljen a hivatalos ügyintézéssel, különböző hatóságok felkeresésével foglalkozniuk.

Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hozzátartozókat a lehető legkevesebb teher érje, ugyanakkor igényeik teljes mértékben kielégítésre kerüljenek. Mindemellett árainkat is úgy alakítottuk ki, hogy az ügyfelek nálunk kapják meg a legkedvezőbb ajánlatokat legyen szó akár koporsós, akár hamvasztásos temetésről.

A Ladomérszki Temetkezés nemzetközi halottszállítással is foglalkozik, így vállaljuk a Magyarországon elhunyt külföldi állampolgárok hazaszállítását a világ bármely részére, illetve külföldön elhunyt magyar állampolgárok Magyarországra szállítását a világ bármely részéről.

Tekintettel arra, hogy vállalkozásunk másik fő profilja a kőfeldolgozás, kőmegmunkálás, illetve virág-ajándékbolttal is rendelkezünk, így további temetkezést kiegészítő szolgáltatások vehetők igénybe közvetlenül temetkezési irodáinkban. Síremlékek temetésre való bontását, feliratozását, készítését, illetve kegyeleti virágok, koszorúk, sírcsokrok készítését is vállaljuk.

Bemutatótermeinkben tájékozódhatnak szolgáltatásainkról, s megtekinthetik kegyeleti kellékeinket.

Tudásunk legjavát adva igyekszünk segíteni Önnek, és reméljük, hogy elégedett lesz szolgáltatásainkkal.

Irodáink

4465 Rakamaz, Temető út 6.

4461 Nyírtelek, Petőfi Sándor út 25.

3934 Tolcsva, Szabadság tér 13.

3910 Tokaj, Rákóczi út 30.

https://ladomerszki.hu

22690Ladomérszki temetkezés Tokaj

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .