Arold Peter Szegő András Budapesten született 1948-ban. Jellegzetes szakkomentátor hangját – ökölvívó, birkózás, szinte mindenki ismerte. Tanulmányait a Szemere Bertalan Általános Iskolában kezdte. 1964-ben, a Kossuth Gimnáziumban érettségizett. Ezután tanult közgazdásznak, járt...
Elhunyt Sólyom László Magyarország volt Köztársasági elnöke. Sólyom László (született 1942. január 3.) magyar jogász és politikus, aki jelentős szerepet játszott Magyarország politikai és jogi életében. Sólyom László jogi pályafutásával kezdte karrierjét. Jogi diplomáját a Budapesti Egyete...
Meghalt a P. Mobil zenekar technikusa, Goletz Géza – erről az együttes írt szombaton a hivatalos Facebook-oldalán. A zenekar épp készült péntek esti koncertjére a hartai Duna-parton, amikor a koncert előtt Goletz összeesett, és bár defibrillátorral próbálták újraéleszteni, nem sikerült, ír...
Hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi színésznő, énekesnő – írja a Borsonline. Lang Györgyinél 28 éves korában diagnosztizáltak sclerosis multiplexet, ami miatt évek óta kerekesszékbe kény...
Kilencvenöt éves korában elhunyt Máthé Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze – írta a család egyik barátjára hivatkozva kedden az Index. Máthé Erzsi évek óta visszavonultan élt. Színésztársai, egykori kollégái mindvé...
Életének 92. évében hétfőn elhunyt Géczy Dorottya Jászai Mari-díjas színművész. Géczy Dorottya 1931. május 21-én született Budapesten. 1949-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. 1949 és 1951 között a miskolci Nemzeti Színház, 1951 és 1957 között az Ifjúsági Színház és az Irodalmi Szín...
Nyolcvanhat éves korában szerdán elhunyt Pál Mihály Munkácsy-díjas szobrászművész – közölte a család csütörtökön az MTI-vel. Pál Mihály 1936. április 25-én született Gyömrőn. A Képzőművészeti Főiskolán 1956 és 1961 között Szabó Iván, Pátzay Pál, Barcsay Jenő é...
Életének 95. évében hosszú betegség után elhunyt Gerszi Teréz, a Szépművészeti Múzeum Széchenyi-díjas művészettörténésze, a múzeum Grafikai Gyűjteményének egykori vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Belga Királyi Akadémia tagja, a holland Királyi Lovagrendjel birtokosa. G...
Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 62. évében, február 22-én hajnalban elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész, Tahi Tóth László színművész özvegye – tájékoztatta az MTI-t a család február 22-én. Kárászy Szilvia 1962. november 18-án született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészet...
Meghalt Mécs Imre 1956-os halálraítélt, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapítótagja, volt országgyűlési képviselő – erősítette meg a család az MTI-nek. A politikus halálhírét családja tette közzé a Facebookon csütörtökön. Azt írták: M...
Összeállította: Arold Péter Elhunyt Tamás Gáspár Miklós korunk egyik ismert filozófusa. Az MTI-nél biztos szabadságon vannak, mert ott nem találtam semmi hírt róla. TMG Kolozsváron született, 1948-ban. A magyar rendszerváltozás egyik meghatározó alakja volt, tagja a volt SZDSZ-nek, bár onn...
Meghalt Hegedűs Zsuzsa volt miniszterelnöki főtanácsadó szombaton – értesült a családhoz közel álló forrásból az MTI. A korábban a társadalmi felzárkóztatást, a társadalmi konfliktusok kezelését és megoldását szolgáló jelen- és jövőbeli stratégiák ki...
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapjának közlése szerint a sportág legendás alakja vasárnap hajnalban halt meg. Csapó Gábor 1970-ben került a válogatottba, 1973-ban a belgrádi világbajnokságon győztes csapat egyik legjobbja volt. Pályafutásának csúcsát az aranyéremmel zárult 19...
Életének 80. évében vasárnap hajnalban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a nemzet művésze, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja – tudatta a Magyar Jazz Szövetség. Mint a szervezet közösségi oldalán írta, Szakcsi...
Hatvankét éves korában elhunyt Kardos József 33-szoros válogatott labdarúgó, aki az 1986-os mexikói világbajnokságon mindhárom csoportmérkőzésen szerepelt. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai gyászjelentése felidézi, hogy az egykori hát...
67 éves korában elhunyt Törőcsik András labdarúgó. Töröcsik András az utolsók között volt, akik még ott voltak azon a bizonyos VB-n Baróti szakivel. Azóta senkinek nem sikerült világversenyen ott lenni. Hányszor, de hányszor zengett a stadion akár nemzeti mezben, vagy akár klub mezben játs...



















