Elhunyt Horváth Ádám

89 éves korában meghalt Horváth Ádám Kossuth-, Erkel- és Balázs Béla-díjas televíziós rendező, írja az MTI.

Horváth a magyar tévézés egyik úttörőjeként részt vett rengeteg tévéjáték készítésében, egyetemi tanárként évtizedeken át meghatározó szerepet játszott a szakemberképzésben is. Legismertebb alkotása a Szomszédok című tévés sorozat volt, amit 12 éven át írt és rendezett.

 

A rendező Budapesten született Horváth Zoltán újságíró és Sárközi Márta író, műfordító gyermekeként. Nevelőapja Sárközi György költő, féltestvére a jelenleg Londonban élő író, Sárközi Mátyás, nagyapja pedig Molnár Ferenc volt. A háborút követő nehéz éveket Sztehlo Gábor evangélikus lelkész gyermekotthonában vészelte át, mivel édesanyja a Válasz című lap szerkesztése és a család anyagi nehézségei miatt átmeneti segítségre szorult. Horváth a Gaudiopolis gyermekköztársaságban tizenöt évesen „kultuszminiszteri” tisztséget töltött be, szellemi vetélkedőket vezetett, ünnepségeket, énekkart, könyvtárat szervezett.

Horváth Ádám eredetileg agrobiológusnak készült, egy évig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre járt, majd jó pár évvel később a Honvéd Művészegyüttesben az énekkar tagja és karvezetője volt.

8030Elhunyt Horváth Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .