Rendőrgyilkosság – BM: hősi halottá nyilvánították Baumann Pétert

Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert – tudatta a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

    A tárca azt írta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály Körzeti Megbízotti Alosztály körzeti megbízottja pénteken kórházi ellátása közben vesztette életét, miután egy, a XI. kerületi Lecke utcában lévő társasházban – rendőri intézkedés közben – egy férfi egy 17 centiméter pengehosszúságú, recézett élű tőrkéssel mellkason, szívtájékon szúrta.
    A közlemény szerint Pintér Sándor részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak.
    Baumann Péter temetéséről – amelynek költségeit teljeskörűen a rendőrség viseli – később intézkednek, „a hátrahagyottakról történő kegyeleti gondoskodás összes lehetőségét a Belügyminisztérium biztosítja” – írták.
    Közölték azt is, hogy a rendőri intézkedés során egy másik rendőr a bal combján, egy harmadik rendőr pedig a mellkasának jobb oldalán és jobb karján szenvedett szúrt sérüléseket.
    A sérült rendőrök – rövid üldözés után – támadójukat a helyszín közelében elfogták.
    A két megsérült rendőrt a belügyminiszter elismerésben részesíti – tették hozzá.
    A tárcavezető – a rendészeti államtitkár, az országos és a budapesti rendőrfőkapitány kíséretében – pénteken a „közelmúltban példa nélkül álló bűncselekmény” helyszínén tájékozódott a történtekről, majd meglátogatta a még megfigyelésen kórházban tartózkodó megsérült járőrt (társa ellátását követően már otthonában lábadozik), akinek a rendészeti vezetőkkel közösen mielőbbi felgyógyulást kívánt – áll a közleményben.

Címlapfotó: Máthé Zoltán MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.