Emlékezzünk — 2022.04.23. at 13:39

Galgóczy Árpád temetése

by

Április 29-én 14 órai kezdettel, Budapesten a Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Galgóczy Árpád József Attila-díjas költőtől, műfordítótól – tudatta a család csütörtökön az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint a 2022. március 11-én elhunyt Galgóczy Árpádot a református egyház szertartása szerint helyezik örök nyugalomra a Fiumei úti sírkert Nemzeti Emlékhely urnatemetőjében.
    Galgóczy Árpád Budapesten született 1928. november 8-án. A gimnáziumot Nagykállóban, Szatmárnémetiben és Mátészalkán végezte.  
    1945-ben – tévesen – szovjetellenes szervezkedés tagjaként leleplezték, elhurcolták és szovjet hadbíróság elé állították. Húsz év szabadságvesztésre és kényszermunkára ítélték. 1948 januárjában érkezett az első Gulag-lágerbe, az uráli Cseljábinszkba. Egy évvel később a legnépesebb gyűjtőtáborba, a Karaganda környéki Szpászkra került. Itt nagyon sok művelt, nagy tudású – a sztálini zsarnoksággal szembeszálló – rabtársa volt, akik megismertették vele az orosz költészetet. A lágerben egy orosz költő hatására megismerkedett Lermontov költészetével. Különösen a költő A démon című elbeszélő költeménye volt rá nagy hatással. Ennek fordításával próbálkozott először.
    1954-ben szabadult, de csak 1960-ban térhetett haza. A hatvanas évek közepétől jelentek meg fordításai. Orosz, ukrán költők műveinek sokaságát ültette át magyar nyelvre. Dolgozott segédmunkásként, volt műszaki fordító és szinkrontolmács is. Több évig volt alkalmazásban a MALÉV-nál és a mindenkori sporthivatalnál is.
    Három kötetben – A túlélés művészete, Fények a vaksötétben, Az alagút vége – írta meg a Gulagon töltött éveit.
    1999-ben József Attila-díjat kapott, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2015-ben Budapestért díjat kapott. 2018-ban a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente díszpolgára.
    Galgóczy Árpádot Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .