Elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező, operatőr

Elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező, operatőr – közölte a család szombaton az MTI-vel.

A közismert városvédő, Budapest díszpolgára 79 éves korában súlyos betegségben pénteken halt meg.                        
    Ráday Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-művészettörténet szakán szerzett diplomát, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr, később a rendező szakát. 1968-tól a Magyar Televízió operatőre, főmunkatársa volt. Operatőrként számos film művészi megformálása fűződik nevéhez. Talán a legismertebb a ma is újra meg újra vetített Keménykalap és krumpliorr című gyermekfilmsorozat.

Szponzorált tartalom


    A tévénézők mégis leginkább az 1979-től 2010-ig általa szerkesztett és vezetett, a műemlékvédelem jó és rossz példáival foglalkozó Unokáink sem fogják látni című városvédő tévéműsorból ismerték meg, amelynek operatőre is volt.
        1985-től 1990-ig a Fővárosi Tanács, 1990 és 2002 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt. Meghatározó szerepet játszott a város „műemléki alapjának” és „helyi értékvédelmi rendeletének”, helyreállításokat támogató pályázati rendszerének kidolgozásában. Megszervezte egyebek között az Andrássy út kandelábereinek, a Lánchíd és az Alagút címereinek cseréjét, elindította Róth Miksa egykori házának emlékmúzeummá alakítását. Ő szervezte meg a „városvédő fotózást”, amelynek eredménye számtalan fénykép és egy könyvsorozat lett. Írásaiból több könyv jelent meg, több ezer fényképpel.
        A Szabad Demokraták Szövetségének színeiben 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő és a környezetvédelmi bizottság tagja, 1990-1991-ben alelnöke volt.


13660Elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező, operatőr

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .