Több milliárdos csalás Pécsett

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt rendelte el négy ember letartóztatását a Pécsi Járásbíróság pénteken – közölte a Pécsi Törvényszék az MTI-vel.

Az elsőrendű gyanúsított nő ügyvezetése alatt álló gazdasági társaság 2017-ben és 2019-ben nemzeti forráson alapuló közbeszerzési eljárás keretében elnyerte két budapesti temető fenntartási, karbantartási munkálatait. A közbeszerzési eljárás kiírója egy központi költségvetési szerv volt, amelynek műszaki igazgatója a másodrendű gyanúsított férfi, az ő helyettese pedig a harmadrendű gyanúsított nő.

Az első-, a másod- és harmadrendű gyanúsítottak célja az volt, hogy az elsőrendű gyanúsított által vezetett társaság nyerje el a közbeszerzési eljárásokat, majd a társasággal kötött szerződések alapján kifizetendő, költségvetésből származó összeg jelentős részét fiktív alvállalkozó cégek bevonásával megszerezzék.

Ennek keretében a cég a szerződésekben rögzített munkákat papíron továbbadta alvállalkozó cégeknek, amelyek a feladatok ellátásához szükséges erőforrással, alkalmazottakkal a legtöbb esetben nem rendelkeztek, ügyvezetőik pedig nagyrészt strómanok voltak, akik a cégek vezetésében nem vettek részt ténylegesen.

A fővállalkozó cég által átutalt összegeket a fiktív cégláncolat legalsó szereplőjeként elhelyezett, a papíron alvállalkozóként bevont, valós gazdasági tevékenységet nem végző cégekből készpénzben vették fel, majd az elsőrendű gyanúsított részére „visszaosztották” – írták a közleményben.

Szponzorált tartalom

A másod- és harmadrendű vádlott tisztában volt vele, hogy a központi költségvetési szerv által kiállított teljesítésigazolások alapján a cég által kiállított számlákon szereplő összegeket a társaság fiktív alvállalkozó cégeknek utalja tovább. Céljuk a gyanú szerint az volt, hogy a közbeszerzésen elnyert munkák jelentős részét az alvállalkozóként papíron bevont cégek leszámlázzák, és az így lefedett többletbevétel elvonásával jogtalan haszonra tegyenek szert.

A fiktív alvállalkozói lánc felhasználásával jogosulatlanul megszerzett, költségvetésből származó pénzösszegekből az elsőrendű gyanúsított rendszeresen biztosított különböző formában vagyoni juttatást a másod- és harmadrendű gyanúsítottak részére.

Az ügy negyedrendű gyanúsítottja az egyik alvállalkozóként bevont cég vezetőjeként 2019 decembere, valamint 2020 decembere között összesen 518 millió forint összegben bocsátott ki valótlan tartalmú számlákat a fővállalkozó cég részére.

A közbeszerzési eljárások eredményeként létrejött szerződések alapján az érintett központi költségvetési szerv összesen 2 milliárd 450 millió forintot fizetett ki az elsőrendű gyanúsított által vezetett gazdasági társaság részére úgy, hogy az összegnek csupán egy részét használták fel a szerződésekben meghatározott feladatok ellátására.

Azt írták a bíróság közleményében, hogy így zömében be nem jelentett, az adók és járulékok megfizetése nélkül „zsebbe”, készpénzben fizetett munkavállalók, valamint más legálisan működő és a munkálatok elvégzésébe bevont alvállalkozó cégek végezték a munkákat.

Az e rész feletti, költségvetésből származó pénzösszeget a gyanúsítottak eltulajdonították.

A megalapozott gyanú szerint a bűncselekményeket az első- és másodrendű gyanúsítottak tettesként, a harmad- és negyedrendű gyanúsítottak pedig bűnsegédként követték el. A bíróság szükségesnek és indokoltnak találta mind a négyük letartóztatásának elrendelését egy hónapra, döntésével pedig elutasította a bűnügyi felügyelet elrendelésére irányuló védői indítványokat.

Az ügyész tudomásul vette a döntést, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be ellene, így a bíróság végzése nem végleges.

13250Több milliárdos csalás Pécsett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .