A harmadik

Arold Péter

Benkő László, Mihály Tamás után elment a harmadik legenda is. Itt hagyott bennünket Balázs Fecó is a Korál együttes alapítója és a Taurus, előtte a Neoton zenésze.

Egy korosztály kedvence volt. Emlékszem a hetvenes évek végén a lakótelepen az ő hangja hallatszott szinte minden tini ablakából a lemezjátszón.

Balázs Fecó 1951 március 2-án született. Az első hard rock zenekar alapítója ként aposztrofálják,  Taurus együttes létrehozásával. Az igazi sikert a Korál együttes hozta meg számára, de szóló karrierje is figyelemre méltó volt.

Közéleti személyiségként is sokat tett a kultúráért, többek között a sitkei kápolna megmentése is a nevéhez köthető.

Az első koncertet 1986-ban tartották, és az ötlet Balázs Fecótól, a Korál együttes vezetőjétől származik, ugyanis

AZ VOLT A CÉLJA, HOGY A RENDEZVÉNNYEL MEGMENTSÉK A HERCSEG-HEGY OLDALÁBAN TALÁLHATÓ SITKEI KÁPOLNÁT.

Balázs Fecó komoly szívbetegségekkel küzdött, többször műtötték. Őt sem kímélte a koronavírus, november 18-án került kórházba. Lélegeztető gépen volt és mély altatásban tartották, hogy kíméljék a szívét.

Sajnos szervezete nem bírta legyűrni a vírust és ma hajnalban meghalt.

Emlékét szívünkben őrizzük.

 

12680A harmadik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .