A KERESŐPROGRAM SEGÍTI A TÁJÉKOZÓDÁST A GYŐRI KÖZTEMETŐKBEN

A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. létrehozott egy, az országban egyedülállóan nagyméretű adatbázisból és digitális térképtárból dolgozó temetői keresőprogramot, melynek segítségével a hozzátartozók a megyeszékhely Köztemetőiben elektronikus térképeken kereshetik meg az itt eltemetett szeretteik sírját.

Ezzel egy időben a Nádorvárosi Köztemetőben tizenhárom darab, térképpel ellátott információs táblát helyeztek ki és a tájékozódás megkönnyítése érdekében négy forgalmas utat elneveztek. Az információs és utcanév táblák hasznosságuk mellett szép kidolgozásuknak köszönhetően méltó díszei a város legnagyobb, mintegy huszonöt hektár nagyságú Köztemetőjének.

A június 27. pénteki bemutatón Németh Zoltán alpolgármester elmondta, a Komszol európai színvonalú rendszert hozott létre, amely még újszerunek számít hazánkban. A fejlesztés megkönnyíti a temetőkbe szeretteikhez látogatók dolgát, hiszen a keresőprogram segítségével térképen is megjelenik a keresett sírhely.

Kovács Barnabás, a Kommunális Szolgáltató ügyvezető igazgatója kifejtette, Szegeden indult hasonló kezdeményezés, amikor értesültek erről, felvették az ottani fejlesztőkkel a kapcsolatot, végül más, Győrben jobban alkalmazható megoldást választottak.

Az országban egyedülállóan nagyméretu adatbázisból és digitális térképtárból dolgozó keresőprogram elkészítése több hónapig tartott. Először a mai kor elvárásainak megfelelően a Köztemetőket digitális térképeken kellett megjeleníteni. Ezzel egy időben készült el az a három darab speciális számítógép, melyeknek monitorán temetőkre bontva megjelenik a térképadatbázisban szereplő összesen mintegy száztíz-ezer sírhely. A számítógépek könnyen kezelhetőek és jól turik az időjárás viszontagságait. Különlegességük az a speciális érintőgombos billentyuzet, amelyet a tervezők a monitor alján helyeztek el. A keresőprogram használata egyszeru, a keresés elindításához a „Név” mezőben elegendő az elhunyt hozzátartozó vezetéknevének első három betujét beírni. A program így sok nevet ad ki, amelyből választhatunk.

A születés és a halálozás évének, valamint a tudott vagy vélt Köztemető megadásával a keresés pontosítható, így az eredmény konkrétabb lesz. A keresés végeztével a „Térkép” szóra kattintva megjelenik a helymeghatározás. A digitális térképek mozgathatóak, nagyíthatóak és forgathatóak, így ki-ki a saját viszonyítási pontjaihoz tájolva megtalálja a keresett sírhelyet.

Amennyiben valakinek mégis nehézkes lenne az eligazodás a keresőben, akkor a helyszínen munkaidőben bizalommal fordulhat a temetőgondnokhoz, aki ismeri a gép kezelését és emellett komoly helyismerettel is rendelkezik. A Nádorvárosi és a Szabadi úti Köztemetőben a bejárat közelében elhelyezett keresőkonzolok nyitvatartási időben használhatóak.

A térítésmentesen igénybe vehető szolgáltatás a fenti két helyszín mellett a Komszol Kft. weboldalán is elérhető. Aki az interneten szeretné a keresőprogramot használni, annak a már jól ismert  www.komszol.hu internet címet kell felkeresnie a világhálón, majd a bal oldalon, kék háttérben lévő menüsorban az alulról utolsó „Temetkezés” almenüpontra kell kattintani. A keresőprogram és a térképtár használata mellett ugyanitt olvashatunk többek között a temetéssel kapcsolatos ügyintézés rendjéről és a győri köztemetők nyitvatartásáról. Ezek a fontos és meghatározó információk természetesen a temetői keresőkonzolokon is megtekinthetőek.

A keresőprogram használata mellett nagyban megkönnyíti a tájékozódást az a tizenhárom darab, térképpel ellátott információs tábla, amelyet a szolgáltató cég a közelmúltban helyezett ki a Nádorvárosi Köztemetőben a forgalmas utak mentén és azok kereszteződésében. A nagyméretu, jól látható információs táblákon jelölve van, hogy éppen hol állunk, láthatóak a fontosabb objektumok, – amihez tudunk viszonyítani – de feltüntették azt a négy utat is, amelyek virágokról – Petúnia, Harangvirág, Pünkösdi rózsa és Nárcisz – kapták a nevüket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .