Elhunyt Szívós István

Életének 72. évében elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szívós István, az FTC egykori klasszis vízilabdázója, aki később edzőként és a klub elnökeként is szolgálta egyesületünket.

Gyászol a Fradi-család. Elhunyt az olimpiai bajnok Szívós István, az FTC egykori játékosa, edzője, elnöke és szakosztály vezetője.

Szívós István 1948. április 24-én született, Budapesten. 12 évesen csatlakozott a Ferencvárosi Torna Clubhoz, fiatalon be is mutatkozott vízilabdacsapatunkban, 16 évesen már kupagyőzelmet ünnepelhetett a mieinkkel.

Húszéves koráig pólózott a Fradiban, ezalatt az időszak alatt két bajnoki címet és összesen három kupaaranyat szerzett.

Már ekkor bekerült a magyar válogatottba is, amellyel később minden létező címet megnyert: kétszer volt első Európa-bajnokságon, egyszer világbajnokságon, és 1976-ban ő is tagja volt a montreali olimpián győztes csapatnak.

A montreali olimpián aranyérmes vízilabdacsapat. Szívós István az álló sorban balról a harmadik.

Szívós Istvánt összesen háromszor választották az Év magyar vízilabdázójának, később, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, két évvel később pedig az Úszó Hírességek Csarnokának a tagjává választották.

Pályafutása után hét éven keresztül, 1983 és 1990 között irányította a Fradi vízilabdacsapatát. A sikerek pedig, akárcsak játékoskarrierje során, itt sem kerülték el. Csapatunkkal kétszer bajnoki címet, kétszer Magyar Kupát nyert, 1989-ben pedig elődöntőig vezette a Kupagyőztesek Európa Kupájában.

1991 és 1998 között az FTC ügyvezető elnökeként szolgálta az FTC-t. Ez az időszak pedig klubunk egyik legsikeresebb korszaka volt. Elég, ha futballcsapatunk örökké felejthetetlen, 1995-ös Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutására gondolunk. Elnöksége után a vízilabda-szakosztályt vezette a Ferencvárosnál. A Szívós-család igazi vízilabdacsalád, Szívós István édesapja, idősebb Szívós István szintén olimpiai bajnok volt, míg fia, Szívós Márton világbajnoki aranyat nyert.

Szívós István (1948-2019)

Szívós Istvánt az FTC saját halottjának tekinti. Emlékét örökké megőrizzük!

(forrás: fradi.hu)

8310Elhunyt Szívós István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .