Elhunyt Rajk László építész, volt politikus

Életének 71. évében meghalt Rajk László építész, látványtervező, volt SZDSZ-es politikus. A halálhírt elsőként az Építészfórum.hu írta meg. Rajk László, az egykori demokratikus ellenzék tagja volt, majd az SZDSZ egyik alapítója.

Rajk LászlóFotó: Neil Bates / Wikimedia Commons CC BY-SA 3.0

Építész, díszlettervező, látványtervező. Építészként egyik legismertebb munkája a Lehel Csarnok, de a Corvin mozi is a nevéhez fűződik.  A Mafilm látványtervezőjeként tervezett többek között Erdély Miklósnak, Sándor Pálnak, Gothár Péternek, Jancsó Miklósnak. A nyolcvanas évektől külföldi filmekben is dolgozik, többek között a Vörös zsaruban és Costa-Gavras Music Box című filmjében működött közre. A kétezres években Tarr Béla utolsó két filmjének látványtervezője is ő volt. Emellett több holokausztkiállítás látványtervezője, például az Auschwitz-Birkenaui Állami Múzeum állandó magyar kiállításáé. Nemes Jeles Lászlóval első rövidfilmje óta együtt dolgozik. Apja Rajk László belügyminiszter volt, akit 1949 októberében, fia egyéves kora előtt kivégeztek. Rajk a kezdetektől tagja volt a demokratikus ellenzéknek, lakásán megnyitotta az úgynevezett Rajk-butikot, amely szamizdatok terjesztésével foglalkozott. A Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja, 1996-ig parlamenti képviselő, mandátumáról a pártot is érintő korrupciós ügyek elleni tiltakozásból mondott le. Az SZDSZ-ből 2009-ben lépett ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .