Elhunyt Kun Zsuzsa Kossuth-díjas balettművész, balettmester

Elhunyt 84 éves korában Kun Zsuzsa Kossuth-díjas balettművész, balettmester – tudatta hétfőn a Magyar Táncművészeti Egyetem az MTI-vel.

A művészt hétfőn érte a halál. Kun Zsuzsát a Magyar Táncművészeti Egyetem saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik – olvasható a közleményben,.
Kun Zsuzsa 1934. december 9-én született Budapesten. Az operaház balettiskolájában Nádasi Ferenc növendéke volt 1943 és 1949 között, majd a dalszínház tagja lett. 1952 és 1977 között az operaház magántáncosa, később örökös tagja és mesterművésze volt.
Párhuzamosan 1972-től a Magyar Táncművészeti Egyetem jogelődje, az Állami Balett Intézet, majd a Magyar Táncművészeti Főiskola főiskolai tanára, balettmestere, később professor emeritája. 1972 és 1979-ben között az Állami Balett Intézet igazgatója volt. Kun Zsuzsát 2018 szeptemberében az egyetem szenátusa rector emerita címmel tüntette ki.
Kun Zsuzsa a repertoár összes főszerepét eltáncolta. Nagyszerű klasszikus balerina volt, aki drámai, lírai, sőt komikus szerepeiben egyaránt kimagasló alakításokat nyújtott, s külföldön is sok sikert aratott.
Művészi munkáját 1971-ben a kiváló művészi címmel tüntették ki. 2003-ban lett A Magyar Állami Operaház mesterművésze, 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta.
MTI 

7680Elhunyt Kun Zsuzsa Kossuth-díjas balettművész, balettmester

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .