Elhunyt Magyari Béla kiképzett űrhajós

Magyari Béla (Kiskunfélegyháza, 1949. augusztus 8. – 2018. április 23.) magyar űrhajós, a Szojuz–36 űrhajó tartalékszemélyzetének tagja.

1967–1969-ben a magyar, 1970–1971-ben a szovjet repülőműszaki főiskola növendéke volt. 1972-től a magyar légierő repülőtisztje. 1977-től I. osztályú vadászrepülő. A Szovjetunió által vezetett Interkozmosz együttműködés lehetővé tette, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyar űrhajósjelölteket 1977 májusától kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten a Repülőorvosi Kutató és Vizsgáló Intézetben. A vizsgálatok eredményeképpen négy pilótát választottak ki, akik közül ketten (Farkas Bertalan és Magyari Béla) a Gagarin Űrhajóskiképző Központban végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt 1978–80-ig.

Farkas Bertalan űrhajóstársa és parancsnoka Valerij Nyikolajevics Kubaszov, Magyari Béláé Vlagyimir Dzsanyibekov volt. Mindkét magyar kiváló eredménnyel végezte el a kiképzést, a jelöltek közül az orosz szervezők választották ki Farkas Bertalant a Szojuz–36 űrhajóval való űrrepülésre, Magyari Béla pedig végig készen állt a helyettesítésére.

Egy korábbi HVG-interjúból kiderül, hogy a rendszerváltás után fejlesztőmérnök volt a honvédségnél, tanított a Műszaki Egyetemen és dolgozott a katonai felderítő hivatalnál. Nagyon rosszul esett neki, amikor a honvédségtől nyugdíjba küldték, de kivételesen jó időszaknak tartja, amikor a Magyar Űrkutatási Irodánál kapott állást. Azonban innen is nyugdíjba küldték, pedig logikátlannak tartotta, hogy pont itt gondolják úgy, hogy nincs szükség a tapasztalatára. Ezután mindennel próbálkozott, még pénzügyi üzletkötő is volt.

Temetéséről később intézkednek.

Magyari Béla kiképzés közben a Szovjetunióban
Magyari Béla kiképzés közben a Szovjetunióban
5910Elhunyt Magyari Béla kiképzett űrhajós

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .